Archive for 2012. május

Miért nem hajtok fejet a Mester előtt és miért nem ízlik a Margarita?

május 25, 2012

Nemrég sokadszorra sikerült elemi értetlenkedést kiváltanom azzal a kijelentésemmel, hogy én rossz könyvélményként éltem meg a Mester és Margaritát. Az ilyesmi kényelmetlen dolog, ha az ember komoly-nemkomoly irodalmi körökben próbálja kivívni azt az érdemet, hogy adjanak a szavára és a véleményére, de a gustibus mégiscsak egy figyelmen kívül nem hagyható faktor, és amit felkínálhatok, az szerény, de őszinte érvelés Bulgakov legnagyobb irodalomtüzérségi lövedéke ellen, vagy talán mégsem ellene, hanem saját perspektívám védelmében. Három pontban.

1. Kulturális disszonancia

Az orosz egy idegen kultúra, ennélfogva soha nem is szerettem az irodalmukat. Ez még változhat, de nem vagyok biztos benne, hogy lenne bármilyen közös élményrendszerem a fent nevezettel; egyrészt értelemszerűen túl későn születtem ahhoz, hogy érezzem, amire célozgat Bulgakov (és persze sok magyar író, de ebbe ne menjünk bele), másrészt túl falusi vagyok az urbánus és kozmopolita szereplőkhöz, harmadrészt nem szeretem, ha a gúny és a szarkazmus a szerző tollában a tinta nagy hányadába beeszi magát. Márpedig a Mester és Margarita társadalmi és kulturális értelemben is egy diszkréten eltakart, csukott szájjal való kuncogás. Én ehhez egyrészt túl naiv vagyok, másrészt túl egyenes. A történet egyik gerincét adó politikai szatíra így engem soha nem fog úgy lenyűgözni, mint azokat, akik erre fogékonyak. Azt is gyanítom, hogy a földrajzi és időbeli távolságok nem tettek jót a humornak és a kifinomult kikacsintásoknak, így mindenképpen úgy érzem, hogy lemaradok valamiről, az a valami ráadásul nem is kevés. Lehet azzal érvelni, hogy a Mester és Margarita egy intellektuális kihívás, de valószínűleg nem olyan, amihez nekem sok közöm van.

2. Biblia és irodalom

Talán a legsúlyosabb hiányosságom, hogy nem ismerem a Bibliát, legalábbis nem úgy és olyan mértékben, ahogy azt az irodalmi korpuszt rágcsálók nagy része elvárja. A sok szempontból dogmatikus nyugati kánon irodalma egészen a mai napig utalgat a görög mitológiára és a Bibliára, és mind a kulturális közös nyelv, mind az ikonoklazmus szintjén fontos hivatkozási pontokat jelentenek. Az én értékrendszeremben az ilyen referenciák mindenképpen arra valók, hogy jutalmazzák az olvasót, ha veszi az adást, de ne szankcionálják, ha nem. A Mester és Margarita bár többé-kevésbé megteremti a maga mitológiáját, a teljes élvezeti értékhez megköveteli a Bibliához kapcsolódó műveltséget – a regény másik nagy történeti szála, irodalom-az-irodalomban módszerrel Ha-Nocri (Jézus) kalandjaival szórakoztatja vagy éppen zavarja össze az olvasót. Az egész persze bámulatosan hatásos, ahogy az ateizmusba cementezett Moszkva és a kristálytiszta bibliatörténeti jelenetek váltják egymást, szó se róla.

3. Narratív szélütés

Mégis, úgy érzem, Bulgakov le akarja dugni vendégei torkán a teljes emeletes esküvői tortát. Ha elcsípjük a viccet, ő még lapátolja tovább: ugye ízlik, ugye jól csinálom? Irgalmatlan kép ez egy fiókíróról. Máskor pedig több dolgot akar fókuszba állítani egyszerre, mint amennyit ténylegesen elbír. Mi is a Mester és Margarita végső lényege?  Nincs, természetesen, mert ez egy művészregény, ahol maga a mű művészete a mű lényege. A felületes olvasást ennélfogva nyilvánvalóan nem is jutalmazza, ami elég nagy hiányosság, viszont ezt jól ellenpontozza azzal, hogy emlékezetes. Vizuális, harsány, kaotikus: kérdés, hogy mi marad meg, a részletek, vagy maga a káosz képe? Kirántott szőnyeg ez, ami az olyan naiv és egyenes olvasónak, mint én vagyok, nem épp a legkedvezőbb fogadtatás. Félre ne tessek érteni; én szeretem lefejtegetni a rétegeket, felkutatni a dugijót, összekötni a kilógó cérnákat, csakhogy amiről szó van, az „sör, ásványvíz”. Nincs kapaszkodó Bulgakov regényében. Nem az, ami. Sziszüphoszi gombolyag, gordiuszi rubikkocka.

A fentiek, mindent összevetve, nem tartalmaznak értékítéletet. A Mester és Margarita fenomenális, hatalmas írói teljesítmény. Ezt soha nem vontam kétségbe. Általában amúgy nem jövök ki a mágikus realizmussal sem – Bulgakov regénye pedig (ráadásul!) egyfajta mágikus szubrealizmus, aminek se macskafüle, se szarkafarka. Rengeteget tanultam ebből a könyvből, azt meg kell hagyni, de így is csak a műveltségi péniszcentizés és írói ambíciók szempontjából adott valamit, olvasói kielégülés viszont nem kísérte zajos útját.

Reklámok

3/3

május 18, 2012

Félhivatalos bejelentés: elkezdtem a “Nyolcasok” című kisregény-trilógia harmadik, befejező részét. Sokkal kényelmesebb, mint a második rész, és úgy érzem, jobb is lehet, ha odafigyelek. Ennek lesz a legszűkebb a történeti ideje (nyolc óra), de emiatt kevésbé lesz lineáris, és sok olyan dologgal el fogok játszani, amivel eddig még nem mertem. A történet happy end lesz, ezzel nem terhelem se magam, se az olvasót, amúgy is ez egy könnyed, kísérleti munka. Viszont meglepetésekre így is rá kell készítenem magamat és az olvasót is.

Mit is jelent mindez? Valószínűleg a három kisregény összekapcsolható egy regénnyé (Bildungsroman in drei Akten), de nem akarok ráerőltetni semmit. Mindenképpen a harmadik rész befejeztével összefinomhangolom mindhárom rész apró eseményeit, utalásait, de törekszem arra, hogy az egész az elejétől a végéig lineárisan olvasható legyen, könnyen, két nagy lélegzetvétellel az időbeli töréseknél. A második részt valószínűleg nagyon át kell írni. Ha csak úgy veszem, mint egy háromfelvonásos struktúra közepét, itt van a legtöbb gond, a legtöbb gyenge szál. A humor sem működik sok helyen.

Mindenesetre a végén lesz egy közel 45-50 000 szavas kézirat, ami messze a leghosszabb projekt, amit létrehoztam.

Szeretem írni. Tudom, hogy nem akarok a harmadik után még egyet, vagy még ötöt. A három kisregény befejezett ciklusnak fog számítani. Főhőse különféle szituációkban és társadalmi ütközésekben mutatja meg, hogyan viszonyul a világhoz. Háromszor nyolc fejezetre talán van elég mondanivalóm, minden más csak törmelék.

Szóval ez lesz az első könyvterjedelmű művem utolsó fejezete, és úgy érzem, azt írtam, amit írni akartam. Ez egy olyan könyv, amit szívesen olvasnék. Ha piacképtelen, vagy kritikán aluli, az se gond. Örülök, hogy dolgozhatok rajta. Sokat tanít meg az írásról, az életről és önmagamról is.