Megkésve, de átirányítva

február 21, 2013

.

..

2013-tól itt folytatódik a webes jelenlétem:

www.balazsfarkas.com

Köszönöm az eddigi figyelmet.

.

.

Reklámok

Évértékelősdi

december 24, 2012

Ezt még megírom, ki kell írnom, túl kell lennem rajta, ilyesmi.

1. Magánélet: Még mindig magánügy.

2. Olvasás: Az idén elolvasott kb. 90 könyv közül nehéz kimatekozni, melyek voltak a legjobbak: sok új szerzőt kipróbáltam, vegyesen olvastam mindenféle zsánerből, időszakból, igazán kitettem magamért. Talán a legdicsőségesebb, hogy (újra)felfedeztem Christopher Priest könyveit, aki először annak idején (mi mással) A tökéletes trükkel nyerte el tetszésemet, s most négy másik könyvével felkapaszkodott a kedvenc íróim közé. Craig Thompson képregényeit is idén fedeztem fel, és a lelkem zokog, mennyire jó. Kipróbáltam pár nagyágyút (A lét elviselhetetlen könnyűsége, Közöny, Bűn és bűnhődés), néhány bizarr dolgot (Sinistra körzet, Viriconium, Babel-17), olvastam kortársakat, klasszikusokat, képregényeket, sci-fit, fantasyt, horrort, esszét, önéletrajzot, naplót, ezerféle dolgot. Bízom benne, hogy a jövő évben is tudom ezt tartani, mindenesetre nem vagyok annyira pozitív az olvasmányaimmal kapcsolatban, becsúszott néhány olyan, amitől visszakérném az időmet. Körültekintőbb leszek, mondjuk így.

3. Film: Ez a pont három alpontba ágazik el. Hogy milyen filmeket csináltam idén: két rövid kísérleti hosh posh, semmi figyelemre méltó. Hogy a 2012-es mozifilmek közül mi volt kiemelhető: nálam a Moonrise Kingdom az év filmje, de még én sem láttam mindent. Hogy milyen új kedvenc rendezőt fedeztem fel: Lars von Trier. Ezerrel.

4. Írás: Valószínűleg az egész évi blogolásom erről szólt, de röviden: beérkezőben vagyok. Bele is kell húznom.

5. Közélet: Hosszú sóhaj. A világvége nem maradt el.

6. Videojáték: Kevés időm volt akadémikus komolysággal foglalkoznom ezzel a kérdéskörrel (pedig szeretnék), de a kommersz-szinten tudok nyilatkozni: 2011 nagyágyúja, a Skyrim okozott pár álmatlan hétvégét (egyszer-egyszer, ha hazajöttem), de kiábrándultam. A Dishonored lehetett volna az, ami felrázza a szürke posványt, de nagyon kifogásolható a végeredmény, mégis ez az egyik idei játék, aminek az esztétikájával és design-filozófiájával a leginkább szimpatizálok, szóval nagy nehezen kimondom rá, hogy év játéka. Nosztalgikus eredményeiért pedig a Legend of Grimrock kapja a függetlenjátékos díjat.

7. TV – Idén megismert sorozatok közül a Mad Men és a The Sopranos verseng az első helyért. Idei évadok közül nagyjából mindegyik korábban megismert sorozat csalódást okozott. Komédiában 2012-ben a 30 Rock nyeri a mezőnyt.

Nem volt ez az év sem jobb, sem rosszabb az átlagnál. Meh.

Boldog Karácsonyt, Boldog Új Évet!

Elvárások és valóság

december 10, 2012

Esemény-sztorinak hívják az olyan forgatókönyvet, melyben 1. Olyan dolog történik meg, amely azelőtt soha, vagy 2. Olyan dolog nem történik meg, amely azelőtt rendszeresen megtörtént. Mindezeket eddig rettenetesen tudtam élvezni fikcióban, de rá kell ébrednem, hogy a valóságban ezek keményen ki tudják billenteni az embert a kedvéből. Engem általában az is zavar, ha én csinálok segget a számból (elég gyakran előfordul), mert a lelkiismeretem az utóbbi években dundi kullanccsá szívta meg magát (nem tudom, miért), de amikor sorozatban nem úgy történnek a dolgok, ahogy elvártam, kénytelen vagyok olyan mélyen magamba fordulni, hogy ott már a petróleumlámpa is elalszik.

Költözés, munkahely-megszűnés, bosszantó hideg és meg nem válaszolt kérdések… nehéz így hivatásszerűen bármit is csinálni, pláne blogolni. De mindezek ellenére készülök 2013-ra, és ha mást nem, legyen itt az utóbbi hónapra néhány énblogos bekezdés, köztük az is, hogy mi lesz az énblogolásom jövője.

1. Munkák és napok
Hésziodosz írja: “isteneink az erényhez izzadság árán visznek, hosszú meredélyen, útja göröngyös kezdetben, de a csúcsra felérve aztán már könnyűnek tetszik, bármi nehéz volt“. Valahol még hiszek abban, hogy bármilyen természetű munkának idővel lesz valamiféle gyümölcse, de amikor munkahelyek szűnnek meg tömegesen és hullik szét az oktatás, egy kicsit nehéz látni a dolgok végét. A Budapesti Corvinus Egyetem az összeomlás szélén egyensúlyozik, és úgy hírlik, az egyetemek bekerültek egy olyan disztópia-ökoszisztémába, amelyben aki előbb bukik, annak annyi. Nincs pénz a tudományokra és a kultúrára, de úgy tűnik, van pénz államigazgatási dolgokra. Akik most egyetemi tanulmányok előtt állnak, szerintem tegyék fel a kérdést, mennyi autodidakta energia van bennük, hogy akár a felsőoktatást és bármilyen pénzbe kerülő oktatást megkerülve csinálják meg a szerencséjüket akár vállalkozás útján, akár külföld felé nyitó (nem feltétlenül kiköltöző) módszerekkel, mert lehet, lassan ez lesz az egyetlen járható út. Ami persze valahol nem rossz, de sokaknak képtelenség. Más: akármilyen munkában és szakmában kössünk ki, sose hanyagoljuk azt, amit tényleg motiváltan, önzetlenül tennénk.


2. Írás
Nem tudom, mi lesz az állítólagos könyvemmel és a még állítólagosabb irodalmi karrieremmel jövőre, mert egy teljesen állami támogatástól függő rendszerben indul(na) az egész, csakhogy voltak zárolások ezen a téren is. Hogy ez mekkora motivációs visszaesést jelent, még nem tudom felmérni, mert úgy-ahogy próbálom befejezni/továbbvinni azokat a projekteket, amelyeket idén elkezdtem, vagy átcsoportosítottam. Azért érezni, hogy cél nélkül zajlik az egész, és több energiát fektetek más jellegű dolgokba. De nézzük:
– Sosem látott programozó-haverom megint felbukkant egy videojáték-ötlettel (két eladott, de sikertelen, valamint egy sikeresnek ígérkező, de merevlemez-hiba miatt elúszó játék után ez is nehezen jött), szóval ez egy.
– Kettő: kipróbálok egy naponta frissülő webcomicot. Tekintsük félhivatalos bejelentésnek; 2013 elején indulna, egyelőre angol nyelven. Az utóbbi hetekben nagyon sokat turkáltam WordPress-ben és GIMP-ben, hogy legalább száz panelt előre beidőzítsek az indulás előtt, de még van munka bőven. Ezt azért teszem, mert a napi frissítést biztosan nem tudnám tartani.
– Két készülő regény közül még mindig nem tudom eldönteni, melyik legyen az, amire teljes gőzzel ráfekszem, ha találok rá időt. Az egyik spekulatív, a másik meg nem az. Mindkettőnek megvan a buktatója, és mindkettőnél alaptétel, hogy ne maradjak a Nyolcasok által lefektetett komfortzónában. Az a bajom ezekkel a regényekkel, hogy minden kreatív energiámat elszívják, így ha írok is novellát/cikket/akármi, nem feltétlenül tudok beleadni annyit, amennyit kellene.
Ezek a dolgok majd egyensúlyba kerülnek idővel.


3. Online jelenlét

December végéig időnként nem lesz elérhető a balazsfarkas.com, mert egy kicsit matekozok rajta. Az a baj, szubsztancia nélkül sokra nem is megyek a honlappal, de abban a (mondhatni!) véletlen esetben, ha Könyvhétre mégis összehozza a FISZ a kötetet, akkor legyen valami komplex és tartalmas ott fent. Készül, nem csak mondom. Komolyan. Át fogom vezetni a blogot is, persze itt is megmaradnak a posztok. Szeretnék gyakrabban blogolni (legalább hetente egy bejegyzést), és szeretném a jövő évtől a saját dolgaimról áttenni a hangsúlyt más dolgokra, amelyekről érdemes beszélni. Ez még kérdéses, hogyan lesz.


4. Olvasás
Drasztikus visszaesés. Az elvárások és a valóság persze néha megfordul. Faulkner most untatott, Kundera érdekes módon gyorsan csúszott, Christopher Priesttől elolvastam az első olyan könyvet, ami nem feltétlenül tetszett (igaz, első regény), Robin Hobb hirtelen elkezdett tetszeni, Örkénytől a “Rózsakiállítás” pedig borzasztó csalódásként ért. A recenziós könyveim pedig keservesen közepesek eddig. A Kindle hiánya pedig most még bosszantóbb: minden, ami kéne, ládák alatt hever, vagy 300 km-re van tőlem. De ez elvileg karácsony környékén megoldódik.


5. A kockák adományai

http://worldbuilders.org/
http://www.humblebundle.com
http://www.indiegogo.com/
http://www.kickstarter.com/


6. Magánélet

SKH

Azt hiszem, idénre ennyi.

Szakaszok

november 9, 2012

A következő a helyzet:

– November 6-án 25 éves lettem, ami egy negyed évszázados szakasz vége. Másé is; immár leadtam az első könyvem kéziratát, vagyis az irodalmi zöldfülészet korszakának is valamilyen szinten annyi, persze ez még nem jelenti azt, hogy egyáltalán valaki már vagyok. Minthogy nem is, mert

– januártól nincs állásom. Újabb szakasz vége.

Szóval nincs ünnepi hangulat, se a születésnap környékén (leszámítva barátnőm csodálatos ajándékait és támogatását), se karácsony előtt, a napokat sorvasztja a hosszú kókadás egy olyan munkahelyen, ahová már egyáltalán nincs kedvem bejárni, munka után meg a valószerűtlen álláskeresés – megint.

Jóval távolabb kerülök megint mindentől, ami felé közelednék. És így tovább.

Sötét és komplex

október 10, 2012

Minden kellemetlenség margójára: Prágában befejeztem a Nyolcasok trilógia utolsó kisregényét, így már teljesen szerkesztésre kész a kötet. A FISZ leadta a pályázatot, várjuk az NKA áldását.

Ez röviden annyit jelent, hogy nem tudom, mit jelent; a lényeg, hogy a könyvvel kapcsolatos legfontosabb dolgot megtettem: megírtam. Mondhatnám azt is, hogy nekem innentől fogva már semmi dolgom nincs, de ne utopizáljuk az íróság kérgét és tüskéjét. Jön a szerkesztés. Öncenzúra és elszenvedési fázis. Ez, akármilyen macera, már nem lesz kreatív szempontból túl megterhelő, tekintve, hogy a Nyolcasok rendkívül világos és egyszerű.

Ami persze elvezet ahhoz az eszméléshez, hogy nekem most minden szellemi pórusom valami sötétre és komplexre szomjazik. És úgy néz ki, van árnyék az alagút végén.

Már 2010-ben megalapoztam néhány novellával valamit, ami egy lazán (se) összeköthető novellafüzért sejtetett. Aztán elkezdtem foglalkozni az álmokkal, próbáltam úgy távolodni a zsánerirodalomtól, hogy valamit azért vigyek is magammal, és úgy próbáltam újra közeledni a zsánerirodalomhoz, hogy többet tegyek hozzá, mint ami. Elkezdett érdekelni a költészet, a mitológia, a szappanopera-struktúra és a családregény.

2012 elején világossá vált, hogy a Nyolcasokon kívül, amim van: kupac kézirat, aminek töredékei, vagy semmihez sem köthető foszlányai… hát, nem tartanak semerre. Sem tematikus novelláskötet, sem regény felé. Pedig mindkettőt reméltem.

Pár hónappal ezelőtt viszont elkezdtem felfedezni valamiféle mintát. Aztán… hogy is mondjam el a következő eseményeket?

Ha az írás fűnyíró lenne (sic-sic!), már látnám, mi van a giz-gaz alatt. A második könyvem.

Egy gomba.

Sötét és komplex. Pont, amilyet kerestem.

A legsavanyúbb narancs

október 8, 2012

Egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy az utazásaimat (azt a szegényes felhozatalt) egyszer leírjam, leginkább úgy, hogy az legalább vicces legyen, ha már egzotikus nem is.

A legutóbbi fejezettel azonban bajok vannak. Tegnap hazaérkeztünk Prágából, és ez a része az életemnek, akárhogy is nézzük, baromira nem vicces.

Térjünk a lényegre: soha ne utazz Orangeways busztársasággal. Ennek a bejegyzésnek ez a lényegi mondanivalója. Nem kell tovább olvasni, ezért a lusták nyugodtan megelégedhetnek ezzel a baráti jótanáccsal: kurvára SOHA ne utazzatok az Orangeways-szel.

Hogy a prágai utazás mennyire volt félresikerült, és hogy miért is kell kerülni a fent említett társaságot, néhány pontban akár el is mondhatom, bőven marad még energiám egy kötetnyi útikarcra. Majd ha megnyugodtam.

1. A sapkámat leszarta egy galamb. Ez még akár vicces is lehetne. Ha nem lett volna hideg.
2. A Kindle-m tönkrement. Garancián túl vagyok, úgyhogy nem tudom, mi lesz. Az biztos, hogy az az emberfeletti hatékonyság, amellyel vadkanként dúltam szét a szavakat, most pihenhet egy darabig.
3. Az Eurohotel Praha még ki is érdemelhetné, hogy ne ajánljam, mert hát ennél kannásabb hotelben még nem voltam, de megmenekül, mert itt ez a sztori, méghozzá
4. A kibaszott Orangeways.

A tények:

– Az Orangeways kiállított nekünk egy jegyet fix dátumra, fix időpontra.
– 23:00-ra, hogy pontos legyek.
– Minthogy a hotelt el kellett hagynunk 11:00-kor, volt 12 óra várakozási időnk a buszra.
– Csakhogy a busz 23:00-kor sehol az égvilágon nem volt.
– Természetesen megkérdeztük az illetékesnél az ablakban. Az illetékes egy rohadék nő volt, aki csak vigyorogni tudott, hogy így jártunk.
– Így jártunk, mert ezt a járatot már egy jó ideje törölték. Vagy két hete.
– Így jártunk, mert nem néztük meg az Orangeways honlapját minden kibekúrt nap, és mert a telibeszart utazási iroda is valahogy elfelejtette mondani, hogy ez megtörténhet és meg is fog történni.
– Következmények nélkül.
– Pardon, nem következmények nélkül. Emlékszel még a 12 óra várakozási időre? Hát adj hozzá még 8-at. Prága Népligetében, ahol minden bezár éjfél után. Ahol esik az eső, és hideg van.
– Végül csak talál az ember egy helyet, ami éjjel-nappal nyitva van, nem?
– Talál. A cigarettafüst otthonát, aki Captain Morgant vendégeli junkie csövesek társaságában.
– Itt az a város, ahol mindenki szemét volt velünk: a diákszállós szemüvegfiú, a McDonaldsos alkalmazottak, az információnál tehénkedő lusta faszfej, a minket megvendégelni alig akaró csapos, az Orangeways vigyorgó picsája, az Orangeways “engem-sem-fizetnek-ki-de-azért-bunkó-vagyok” sofőrje, meg az Eurohotel Praha közönyös recepciósa… senki ebben a rohadt városban még csak arra sem vette a fáradságot, hogy azt mondja: “sajnálom, hogy ez történt”.
– Szóval mi az Orangeways hivatalos álláspontja? Lehetett tudni előre, hogy menetrend-változás van.
– Csakhogy mi az Orangeways hivatalos tévedése? Nem törölsz járatot, amire már vettek jegyet. Nem adsz el jegyet olyan járatra, amit törölni fogsz. Ilyet KURVÁRA nem játszol el egy olyan utassal, aki utána megpróbálja emberek bazillióinak üzenni:

NE UTAZZ AZ ORANGEWAYS BUSZJÁRATAIVAL!

Még ha van is pozitív tapasztalatok ezzel a társasággal… ne támogassatok többé egy ilyen bagázst. Nekem semmi pozitív tapasztalatom nincs velük. Olcsó volt, odajutottunk, vissza is jutottunk. Oké, ha ez kell, végül is ezt meg is kaphatjuk. Csakhogy… a buszokon befolyt az eső, pénzt szednek a csomagok tárolásáért, de ahogy utána kiveszik és lebasszák a földre… mit is fizetünk ki? Nyugtát kapunk róla? Áhh… Az első járaton, amellyel mentünk, kevesebb ülőhely volt, mint ahány utas jegyet vett. Nem kamuzok. Pozsonyban alig bírtak leülni.

Mindegy, nem cseszem tovább az értékes szavakat erre a sztorira.

NE UTAZZ AZ ORANGEWAYS BUSZJÁRATAIVAL!

Vakáció

szeptember 25, 2012

1. Megjelent a Vakáció c. novellám az Ambroozia 2012. őszi számában. Ez egy online folyóirat. Klikk.

2. A hétvégén egy hetes vakációra megyek. Prágába.

Trébuchet

szeptember 5, 2012

1. Megjelent az 10 c. SFmag-antológia, elektronikus formában megvásárolható az Ad Astra webshopjában, 1200 Ft-ért. Annyiban kötődöm hozzá, hogy a tíz történetből kettőt én fordítottam, ezek:

  • Robert Charles Wilson: Descartes színháza, egy Theodore Sturgeon-díjas kanadai kisregény, amely igencsak lelkibeteg etikai problémákat feszeget. Kb. leraktam tőle a hajamat, mindenkinek nagyon ajánlom.
  • Tobias S. Buckell: Anakoinózis, egy karibi író eléggé bizarr novellája, amelynek narrátora olyan kreatúra, aki sokban hasonlít az emberre, de azért eléggé idegen ahhoz, hogy a fura dolgain ámuljon az olvasó.

Minthogy az SFmag célkitűzése a ritka igényes fantasztikum / spekulatív irodalom felkutatása és népszerűsítése, teljesen biztos vagyok benne, hogy a még előttem is ismeretlen többi novella is van ilyen meglepő és eredeti. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: megér ennyit annak, aki az epub / prc formátumok valamelyikével jó barátságban van.

2. Nehezen írok mostanában. Kevés az idő, munka mellett alig marad energiám, és ez eléggé frusztrálttá tesz. Egyébként is, amikor a közélet már felkavaróbb, mint a fikció, olyankor az alapvetően enterténer beállítottságú író nem igazán érzi munkájának értelmét. Nem tudom, leszek-e valamikor olyan típus, aki közéleti szépirodalmat, tárcákat és publicisztikát termel agresszív, de valamiért kimondantlankodó hangvételben, de az biztos, hogy az eszképizmusommal ez az egész nem éppen kompatibilis. Magyarra lefordítva: kínlódni tudok csak 4-5 megkezdett novellával, miközben azon filózok, hogy nem tettem volna-é jobban, ha elmegyek kábeltévé-szerelőnek.

3. A nap szava: trébuchet.

A FISZ-sztori és a siker ötven árnyalata

augusztus 29, 2012

I. Egy pályázat utóélete

Néhány hónappal ezelőtt a Fiatal Írók Szövetsége alkotói pályázatot írt ki kötetnyi terjedelmű művekre. Éppen akkoriban fejeztem be a Nyolcasok trilógia második kisregényét, így a két kisregény = kötetterjedelem címén úgy gondoltam, némi eséllyel fel is adhatom postán. Összevakartam nagy nehezen a nevezési díjat és a postaköltséget, kinyomtattam a közel száz oldalt, és szorongva elmentem a postára a pályázati határidő előtt 3 nappal. Vonakodtam feladni. Barátnőm elkísért. Azt mondogatta: sikerülni fog.

Pár héttel ezelőtt jött egy e-mail a FISZ-től, hogy kaptam egy ingyen tábort. Hogy majd ott lesz eredményhirdetés. Azt feleltem, hogy sajnos nem tudok elmenni. Megkérdeztem nagy nehezen, hogy esetleg értékelést kaphat-e az is, aki nem tudott elmenni a táborba. Némi levelezés után azt a választ kaptam, hogy ja persze, te vagy az egyik első helyezett, k thx bai.

Behúztam a levegőnek. Aztán megrémültem. Tényleg? Hány Farkas Balázs is létezik Magyarországon? Kétmilliárd-negyven?

Néhány napig az ujjaimmal doboltam különféle asztallapokon, amelyek az életemben jelentős szerepet játszanak, aztán kiírták a blogra is az eredményt, majd finoman közelítő, célzatlan kérdések kereszttűz-füstjéből kezdett előderengeni az igazság: az én két kisregényemről van szó.

Igen.

Hogy mit jelent ez? Ki fogják adni életem első könyvét.

Hát elérkeztem ide, gondoltam, itt vagyok valaminek a kezdeténél, vagy mi. Félelmetes, mert most már bele kell húznom. Most már nem babra megy a játék. Most már nem szarral gurigázunk. Ha tíz olvasója lesz a könyvnek, hát tíz olvasója lesz, de őket nem hagyhatom ellézengeni a harmadik oldal után. Nem vesztegethetem az olvasó idejét, visszhangzik Vonnegut.

Találkoztam időközben Szőllőssy Balázs költő-szerkesztő-szervező-mindenessel, és fröccs mellett a jövőről, a FISZ-ről, az irodalomról beszélgettünk. Szédületes, ahogy hirtelen becsöppentem Kortársisztánba, azt sem tudom, mennyi az annyi. Illek-e ide, vagy most mi van. A fenébe is, egy évvel ezelőtt még egy gördeszkás varázslógengszterről írtam.

Amit most ígérhetek, hogy a könyv minőségéből és olvashatóságából jelenlegi tudásom szerint megpróbálom a lehető legjobbat kihozni. 2013-ban jelenik meg, addig még rengeteg víz lefolyik a klotyón. Egy kicsit tehát ki kell állnom, hogy itt vagyok. Jönni fog ez és az. Nem mondom, hogy a blogos aktivitásom hirtelen felpörög, de ha van valami fontos fejlemény, lesz róla szó itt. Ugye, inkább írok, mint blogolok.

.

II. A kecske is jóllakik

Bár a FISZ táborába nem jutottam el, végre az (ex-Delta) Írókör táborába sikerült beesnem. Az előadások, az informatív és kellemes, éjszakába nyúló beszélgetések mellett nem maradt el az érdemi munka sem, naponta legalább 1500-2000 szót sikerült összehoznom két-három különféle hosszabb projektbe. De még jobb volt olyanokkal találkozni, akikkel lehet rágódni a hazai SÖFÖ helyzetén, irányain, meg akikkel lehet Ridley Scottékat szétcincálni (remélem, nincs harag, Süsü), lehetett intrikálva Munchkinozni, és szerkchológiai eszmefuttatásokba bonyolódni. És még a kecske is jóllakott.

És persze Tótisz-lol. Ötven árnyalatban.

.

III. A szószátyár fáradalmai

Itt felfüggesztem, bár most jól esik az eseményeket kiírni. Szeretnék majd persze külsősebb dolgokról is írogatni, nem csak az én én én, de hát erre való a fikszió, emerre meg az énblog. Lehetséges, hogy jövőre átköltözök a honlapomra, és abba integrálom a további irodalmi blogbejegyzéseket, még nem tudom. Jelenleg is rengeteget próbálok írni és olvasni, ami stephenkingiánus mércével egy jó jele annak, hogy nem veszem komolytalanul a dolgot, ha már elkezdtem, ugyanakkor mindig figyelmeztetnem kell magamat, hogy a magánéletemben és a munkahelyemen is legyek némiképp idolisztikusabb (sic!), mint amilyen most vagyok.

Még gyerek vagyok, igazi Z-generációba átkullogó Y-generációs, aki hadd ne nőjek fel, de lassan már azért mégiscsak kéne.

Szo(lida)rítsatok.

Nyári javak

július 11, 2012

I. A zenész sikere

Egyáltalán nem döbbenetes, egyáltalán nem meglepő. Egyszerűen már rég itt volt az ideje.

Olvasom az interneten (!), hogy Hangácsi Marci fél millát kaszált a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, de az összeg mögött a lényeg, hogy ez nem nyeremény, hanem díj. Hogy nem közönségdíj, hanem szakmabeli, avagy a zsűri elismerése a művész felé, az valahol tök mindegy, mert ez több, mint közönségdíj. Az nem is kell neki, mert amióta zenél, közönségdíjas zenész. Lehetetlen nem imádni, amit csinál és azt, ahogyan csinálja, a közönségnek ő maga volt a főnyeremény.

Úgy tűnik, erőfeszítés nélkül éri el ezt a sikert, de ezt – régi ismerőseként – még cáfolhatom is: francokat erőfeszítés nélküli, Marci keményen dolgozik, hisz abban, amit csinál, fókuszált, minden, amit tesz, ezt a magasabb rendű célt, a művészetet szolgálja, a szórakoztatást, a kötődést ember és ember között a zene által. Hangácsi Marci a zene egyik legkitartóbb szolgája. De azért ferdítek, mert ez nem is erőfeszítés, elvégre ez maga az élet. Valami csodálatos, valami nagyon-nagyon hálás dolog. Egy otthon.

Az első reakcióm: boldogság? megnyugvás? Ennél maradhatunk, aztán persze a szívritmus egy ütemét kihagyó keserűség, hogy az élet ilyen távolságokkal és efféle alternatív utakkal teszi próbára a barátságokat; zavaró egy kicsit, hogy nem lehettem ott, nem szurkolhattam az esemény jelentőségéhez méltó közelségből, térben-időben késve, így, kezet nem fogva kell gratulálnom. De majd eljön az a pillanat is. Marci, büszke vagyok rád.

II. Az olvasás bűvölete

Minthogy egy ideje használom a Moly.hu adta lehetőségeket, a statisztikáimból könnyedén levágtam, hogy idén jóval több könyvet olvastam el (már most), mint tavaly. Körülbelül hatvannál járok. Ezen elgondolkoztam, de a magyarázat talán nem annyira misztikus. Rövid fejtegetés után azt mondanám, hogy ez három főbb tényező eredménye:

  1. Rövidebb könyveket olvasok. Nem csak azért, mert munka és egyebek mellett fárasztónak érzem a hosszú könyveket, de a prózámnak is jót tesz, ha pörögnek a rövidek. A kisregények és novelláskötetek arra is jók, hogy új szerzőket ismerjünk meg, ami nálam egyébként is fontos szempont. Idén kimondottan ügyelek a változatosságra.
  2. Kindle. Az e-könyvekről szóló viták már 2011-ben értelmetlenek voltak, így nincs kedvem ebbe belemenni. Akárhogy is, amióta megvan, azóta jóval többet olvasok. Ha egy könyvet macerás elővenni tömegközlekedésügyileg, mérete / akármi miatt, ez a Kindle óta nem fordul elő. Kéznél van, kézre áll. Könnyebben és gyorsabban megszerzem rá azokat a könyveket, amelyek érdekelnek. Másrészt angolul is többet olvasok. Idén kb. már fele-fele arányban.
  3. Cikkeket írok az SFmag-nak. Ez is egyfajta motiváció, írás, kultúraművelés, meg egyéb misztikus dolgok miatt… jobban érdekelnek az új és ismeretlen phantastique írók. Ez úgy megdobja a kedvemet is.

És, ha ez még nem lenne elég, most kell bemenni Alexandrába (reklám-veszély!), mert nagyon jó árba került néhány nagyon jó könyv. Sok jó író életművének kevésbé ismert (nem jól fogyó, de értékes!) könyvei sorakoznak 50-90%-os leárazásban, és ez remek alkalom a további könyvfetisizmusra, á votre santé!

III. Az író várakozása

Persze, nem azért indítottam a mai jegyzetet egy barátom sikerével, hogy aztán kilukadjak a saját kudarcomnál, mert nem, nem érzem, hogy sikertelen lennék a látszólagos nempublikáltsági pangás ellenére. Két pályázat eredményére várok, nagyobb bizalommal, mint bármikor, és ha csak innen nézve is, de úgy érzem, az irodalmi életművem megalapozása nagyon jól halad, legalábbis kezd formát ölteni rengeteg olyan dolog, ami eddig idomtalan gurgatagként gombolygott a sötétben. Több novellát fejezek be, mint bármelyik évben, van egy-két kisregény a talonban, készen, fonódnak a nagyszabású tervek, lassú, de mérhető haladással előre.

Az örökös probléma, az olvasók szerzése, már kicsit viszketegebb dolog, főleg amikor az Írókörön belül sem rebben a légy szárnya hónapok óta, de ez még nem aggaszt annyira.

IV. Az élet

Az élet szép. A szerelem szép.