Néhány gondolat a sárkányokról

Elkezdtem egy fantasy-regényt, amelynek munkacíme: “Egy Sárkányvadász naplója”. A cím nagyjából össze is foglalja a lényeget. Ettől még nem lesz kevésbé meglepő.

Ehhez a projekthez most ragaszkodni fogok, amíg végig nem viszem. Egyrészt, mert két-három korábbi regényötletem is befuccsolt, de a jobb részeket nagyjából sikerült átemelnem. Szóval, mondhatni, nem csak új regényt kezdtem, hanem régieket folytatok. Másrészt, idén befejeztem egy első személyben írt kisregényt, ahol a narráció humorával játszadoztam – és nagyon jól ment az írás. Harmadrészt, nem vaktában kezdtem el írni.

Az írást egy nagyjából egy-két hetes világépítési szakasz előzte meg, és életemben először csináltam olyat, amit úgy hívnak: “outlining”. Nem tudom, mi a magyar neve. Szinopszis / vázlat. Honnan hová tartok, ilyenek.

Létrehoztam egy vallást, egy mágiarendszert, történelmet, mentalitást, stb. Létrehoztam a főszereplőt, néhány mellékszereplőt, egy… többé-kevésbé “nemezist”, de ott lesz némi csavar. És létrehoztam a sárkányokat. Nem átemeltem őket (nem is szeretem a sárkányos könyveket), hanem alapjairól újra az egészet. Nem vittem túlzásba, de amennyi időt rászántam, azt rá kellett szánni. És ahogy írni kezdtem, látom, hogy működik a dolog. Még nem tökéletes, de a cél, amelyet kitűztem, átjön.

Világépítésnél és ötletelésnél ezúttal használtam kiegészítő szoftvereket is. Minden regényírónak ajánlom a Wikidpad és az Evernote használatát. Nagyon sokat segített. Ahogy a Writing Excuses hallgatása is, miközben főztem / sétáltam / akármi. Mindegyik epizóddal fejben egy kicsit többet adtam hozzá a projekthez.

Úgyhogy, remélem, most összejön az első regényhosszúságú fantasy, szóval… vissza az íráshoz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 138 other followers